Egyesítik erőiket a takarékok

Sajtóközlemény

2017.07.10.

 

Egyesítik erőiket a takarékok

Egyesül a 3A Takarékszövetkezet, a Fegyvernek és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, a PILLÉR Takarékszövetkezet, a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet és az Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben

 

Egységesebb és korszerűbb szolgáltatások, versenyképesség és hatékonyság - ezek a kulcsszavai annak az egyesülésnek, amelynek révén 2017. december végéig létrejön az ország egyik legnagyobb és legerősebb regionális takarékszövetkezeti központja. Az új regionális takarék központ a 3A Takarékszövetkezet, a Fegyvernek és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, a PILLÉR Takarékszövetkezet, a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet és az Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet egyesülése eredményeként jön létre, és tevékenysége lefedi majd a Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket, illetve e megyék egyes régióit. A takarékok az egyesülés időszaka alatt is zavartalanul üzemelnek, az ügyfeleket a folyamat nem érinti.

2017. júniusában eredményesen lezárultak azok a közgyűlések, amelyeken a pénzintézetek tagjai (tulajdonosai) megszavazták a takarékok egyesülését. A pénzintézetek egyesülésére 2017.12.31.-ig kerül sor, az egyesült takarék 3A Takarékszövetkezet néven folytatja tovább tevékenységét, székhelye Hódmezővásárhelyen lesz. Az egyesült takarék mérlegfőösszege közel 135 milliárd, saját tőkéje pedig 8,5 milliárd forint, ügyfeleinek száma viszont  közel 100.000.

Gál Miklós, a befogadó takarék igazgatóságának leendő elnöke elmondta: a takarékok fúziójára azért van szükség, hogy erősödjön a versenyképességük, és hogy az eddigieknél több, jobb és korszerűbb szolgáltatásokat nyújthassanak az ügyfeleiknek. A bankszektorban zajló rendkívül erős versenyben a takarékszövetkezetek megértették: a nagy, tőkeerős kereskedelmi bankokkal csak közösen, együttes erővel tudják felvenni a versenyt. Erősebbek, stabilabbak, biztonságosabbak lesznek, hatékonyabban, eredményesebben tudnak gazdálkodni. Az egyesülési folyamat ezért a takarékok közösen elfogadott stratégiájának egyik sarkalatos eleme, amelynek révén komoly, tőkeerős, régiós pénzintézetek jönnek létre egységes informatikai háttérrel.

Görög Tibor, a befogadó takarék leendő ügyvezetője hozzátette: az egyesült takarék az eddigieknél több, jobb és korszerűbb szolgáltatásokat nyújthat ügyfeleinek. Olyan szolgáltatásokat, amelyeket az ügyfelek nemcsak a számlavezető takarékokban, hanem - a fiókhálózat egységesítése nyomán - az adott régió bármely takarékjában igénybe tudnak majd venni. Gördülékenyebbé, gyorsabbá és kényelmesebbé válik az ügyintézés, a vállalkozók nagyobb összegű hitelekhez is hozzá tudnak jutni, emellett az egyesült takarék egészen nagy, regionális projekteket is hitelezni tud majd. Az egyesüléseket igen komoly informatikai fejlesztések kísérik, ami lehetővé teszi, hogy a Takarék Csoport egységes, korszerű, digitális szolgáltatásokat is kínáljon az ügyfeleinek.

A takarékok egyesülése nem érinti a takarékok ügyfeleit, az egyesülés ideje alatt a takarékok a megszokott módon, zavartalanul működnek.

A takarékszövetkezetek 2018. január 1-től 3A Takarékszövetkezet néven továbbra is a megszokott helyen, minden kirendeltségen biztosítják a számlavezetést, a megtakarítási és hitel termékek széles körét. Ügyfeleink bankszámla száma nem változik!

Bízunk abban, hogy megtalálják szolgáltatásaink közül az igényeikhez leginkább illeszkedő lehetőséget, amely biztos alapja lehet a további szoros együttműködésünknek. Kérem, ne feledje: a Takarék a helyi érdekek bankja. Filozófiánk, hogy az ügyfeleink által ránk bízott betéteket lehetőleg az adott térségben használjuk fel, így szolgáltatásaink minél szélesebb körű igénybevételével Ön saját települését, térségét is fejleszti.

A megújult Takarék szolgáltatásainak biztonságát szavatoló alap a Garanciaközösség. A közösségben  az összes magyarországi szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt., és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete vállalt kölcsönös felelősséget, garanciát egymásért.  A 2014. december 10-e óta itt elhelyezett betéteket az Országos Betétbiztosítási Alap védőernyőjén túl, azt kiegészítve, már a Takarékok saját Tőkefedezeti Alapja is védi. Pénzintézeti csoportunk új szlogenje: &#8222Takarék. Több mint Bank.”, melynek alapját a helyi jelenlétből adódó helyismeretünk biztosítja.

A takarékok mostani egyesülése része annak az országos folyamatnak, amelynek révén 2017 végéig jelentős átalakuláson megy keresztül a takarékszövetkezeti szektor: Az országban jelenleg működő 51 takarék egyesüléséből várhatóan összesen 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő takarék jön létre. Az egyesülésekkel a Takarék Csoport komoly lépést tesz az országosan egységes termékkínálat, továbbá fiók- és informatikai hálózat kialakítása felé. Az egyesülések elősegítik, hogy a Takarék Csoport az ország egyik legnagyobb, legkorszerűbb és legbiztonságosabb hazai pénzügyi csoportjává váljon.

 

                                                           

                                                                                                3A Takarékszövetkezet